10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek januárban

MTI2019. március 20., szerda, 11:38

Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest - emelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott legfrissebb adataiból.


Az MTI-hez eljutatott közlemény kiemeli: a tavalyi történelmi rekordév után 2019 elején is folytatódott a vendégek számának növekedése Magyarországon. Tovább nőtt mind a belföldiek, mind a külföldiek száma a 2018 januárihoz képest, az év első hónapjában az összes vendégek száma csaknem elérte a 650 ezret.

Kétszámjegyű volt a növekedés olyan fontos küldőpiacokról, mint az Egyesült Államok, Kína, Spanyolország, a régióból pedig Romániából és Csehországból érkeztek jóval többen
Magyarországra, mint tavaly ilyenkor. Jó hír az is, hogy továbbra is élénk a belföldi turizmus, amit a SZÉP-kártya költések több mint 7 százalékos emelkedése is tanúsít. A pihenőkártya 2019-ben a korábbi évekhez képest is jobban fogja ösztönözni a magyar családok belföldi utazásait - mutat rá a közlemény.

Az MTÜ arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő években már nem kell márciusig várni a januári idegenforgalmi adatokra. A júliustól induló Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtal jövőre már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan elérhetőek lesznek a turisztikai mutatószámok, ami hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez - írta az MTÜ.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.