A Balaton Sound lett a legjobb

2013. január 10., csütörtök, 16:57

A tavalyi Sziget győzelem után idén - egy másik kategóriában - a Sziget Szervezőiroda legfiatalabb zenei fesztiválja győzedelmeskedett a legnagyobb fesztiválelismerés, a Festival Awards Europe megmérettetésén. Ezúttal - a „közepes méretű” fesztiválok közt - a Balaton Sound bizonyult Európa legjobbjának. Az Európai Fesztiválszövetség által életre hívott verseny díjait 9-én késő este, a hollandiai Groningenben adták át.

Két kategóriában is indult magyar fesztivál idén a Festival Awards Europe versenyén és mindkét rendezvény bekerült a 10 legjobbnak ítélt európai fesztivál közé. Míg a Sziget a nagyfesztiválok közt versengett, addig a Balaton Sound a közepes méretű fesztiválok közt mérettette meg magát és végül végzett az első helyen. „Mind a cégünknek mind a hazai fesztiválszervezésnek nagy elismerése ez a díj, hiszen immár két fesztiválunk is van, ami kategóriájában a legjobbnak bizonyult Európában” – mondta Gerendai Károly a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője. A díjat Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Balaton Sound alapító-főszervezői vették át január 9-én a hollandiai Groningenben. Mint elmondták, a Balaton Sound elmúlt hat éve önmagában egy sikertörténet, hiszen a rendezvény nyújtotta prémium fesztiválélmény már az első évben nagy szakmai és közönségsikernek bizonyult és azóta minden évben teltházas napok és egyre növekvő érdeklődés jellemzi a fesztivált. “Az eddigi sikerek megkoronázása ez a díj. Igen megtisztelő számunkra ez az elismerés, ami arra is ösztönöz, hogy még tovább fejlesszük a rendezvényt, és a későbbiekben is méltóak lehessünk erre az elismerésre" - mondták a szervezők.

A Balaton Soundot 2013. július 11-14. között élvezhetjük újra, de addig is legyen itt egy kis ízelítő:



Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.