Augusztusban is színes és változatos programokkal várják az utasokat a Bahart hajóin

2020. augusztus 11., kedd, 10:24

Augusztus 30-ig tart a 174. hajózási főszezon a Balatonon, amely során számos hajózási lehetőségével várja a BAHART az utazóközönséget.

A településeket összekötő menetrendi hajójáratok augusztusban is 16 kikötőből, 9 útvonalon érhetők el szerte a Balatonon. A két legkedveltebb útvonalon (Siófok-Balatonfüred-Tihany települések, illetve Fonyód-Badacsony települések között) naponta a két irányt tekintve összesen 12-12 menetrendi járat indul a déli és északi partot összekötve. A Társaság augusztus 7-től a keleti medencében hétvégente bővíti a menetrendi szolgáltatást: augusztus 7. és 30. között pénteken, szombaton és vasárnap este 21.00 órakor is indul majd hajójárat Balatonfüredről Siófokra, míg szombaton, vasárnap és hétfőn reggel 9.00 órakor Siófokról Balatonfüredre.

Családbarát szolgáltatásként augusztusban 5 menetrendi nagyhajón ismét gyereksarokkal várják a legkisebb utasokat, hogy még élvezetesebbé tegyék a gyermekek számára a menetrendi hajózást! Augusztusban is minden menetrendi hajóra vagy kompjáratra váltott menetjegyhez kuponfüzetet kapnak az utasok, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait, akcióit tartalmazza. A kuponok felhasználásával az utasok számos szolgáltatást tudnak a Balaton körül kedvezményesen igénybe venni.

A séta- és programhajók az idei évben is rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek. A sétahajó járatok 14 kikötőből heti 241 előre meghirdetett időpontban futnak ki. Az utazók átélhetik, amit egy fotó sem ad vissza. Legyen szó 1 órás sétahajózásról, esetleg egy romantikus hajóútról a naplementében, a Balaton páratlan látványa igazi kikapcsolódást nyújt mindenki számára. Az aktuális változások a naplemente sétahajózást is érintik. Augusztus 10-től igazodva a korábban lenyugvó naphoz 8 kikötőben negyedórával korábban, azaz 19.15 órától indulnak az 1 órás sétahajójáratok a naplementében.

A legkisebbeknek szóló Varázshajó szolgáltatás – 1 órás bűvészműsorral a fedélzeten - augusztusban a BAHART 7 kikötőjéből induló hajókon érhető el. A gyerekeket ezenfelül további meglepetések is várják, hiszen valamennyi hajózási szolgáltatásnál választható ún. Playmobil gyerekjegy is, melynek megvásárlásakor a hajózási élmény mellett egy ajándékfigurát is kapnak a gyerekek. A szinte minden korosztály számára pezsdítő kikapcsolódást nyújtó Bulihajók szintén 7 kikötőből, összesen heti 14 alkalommal indulnak. Az augusztus 20-ai, ünnepi hosszú hévége alkalmából bővíti a kínálatot a BAHART, és extra bulihajókat is indítanak, hogy a legtöbb érdeklődő táncolhasson önfeledten a Balaton közepén.

Szántódrév és Tihanyrév között a kompok folyamatos átkelést biztosítanak a Balaton északi és déli partja között. Augusztus 30-ig az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 22.00-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 22.20-kor az utolsó kompjárat. A forgalmas nyári napokon a kompindulásokat a menetrend felfüggesztésével a Társaság sűríti.

A 2020. évi hajózási főidényben extra akciókkal is várja az utasokat a BAHART! A menetjegyek kiváltásakor érvényesíthető számos kedvezmény mellett színes kiegészítő programokkal és nyereményjátékokkal is készültek.

Hol vagy, Kajla? Díjmentes utazás Kajlával a BAHART menetrendi hajóin



A Balatoni Hajózási Zrt. ismét csatlakozott az országos, „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampányhoz. A promóció keretében július 1. és augusztus 31. között minden 6-11 éves kor közötti gyermek, Kajla Útlevelét és diákigazolványát felmutatva díjmentesen veheti igénybe a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratait.

Visszajövünk! – Hajózz 15% kedvezménnyel



A Magyar Turisztikai Ügynökség „Visszajövünk!” kampányának keretében 2020. június 1. és augusztus 15. között most bárki 15% kedvezménnyel utazhat a BAHART sétahajóin vagy a települések közötti menetrendi hajójáratokon! A kedvezmény igénybevételéhez nem kell mást tenni, mint a BAHART honlapjáról letölteni vagy kinyomtatni a kupont, majd azt jegyvásárlásnál bemutatni.

Együttműködés a Balaton-parti óriáskerék szolgáltatókkal



A Balaton-parti óriáskerék szolgáltatókkal kötött együttműködés keretében kedvezményes jegyárakkal vehetők igénybe a hajózási lehetőségek. Az óriáskerékre váltott jegy felmutatásával 15% kedvezményt biztosítanak a településeket összekötő menetrendi hajókon, valamint az 1 órás program nélküli sétahajókon, és hasonlóképpen a BAHART hajóra váltott jegy felmutatásával szintén 15% kedvezménnyel vehetők igénybe az óriáskerék szolgáltatások Keszthelyen, Balatonlellén, Siófokon és Fonyódon.

Scooby a mozikban és a hajókon is!



A legkisebbek most találkozhatnak Scoobyval augusztus 12-én (szerdán) 11:35 órakor Balatonboglárról Badacsonyba induló menetrendi hajójáraton. A rejtvényes foglalkoztató megoldásával minden gyerek részt vesz a hajóút alatt egy sorsoláson, ahol olyan értékes nyeremények találnak gazdára, mint mozijegyek az új Scooby-Doo filmre, illetve különböző filmes ajándéktárgyak. Aki pedig ezen felül lerajzolja Scoobyt a Balcsinál, további ajándékokra is szert tehet.

Magyar kultúra a magyar tengeren



A Bánfalvy Stúdióval közösen indított akció keretében humoros, zenés-táncos előadásokkal, valamint interaktív gyerekprogrammal várja a BAHART az utasokat a menetrendi hajók fedélzetén. A legközelebbi alkalommal, augusztus 22-én szombaton, a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekedő Siófok katamarán fedélzetén olyan neves előadók programjaival találkozhatnak, mint Beleznay Endre, Csengeri Attila, Kiss Zoltán és Csonka András.

Ismerd meg a hajót és a célállomás látnivalóit az utazás alatt!



Az utazási élmény fokozása érdekében néhány újdonsággal is készült a Társaság az idei szezonra. Hajóik fedélzetén olyan plakátokat helyeztek el, amelyek az adott hajó történetét, valamint a Balaton-parti településeket és azok látnivalóit is bemutatja. A plakátokon található ún. QR kód mobiltelefonnal történő beolvasásával gyorsan elérthetők a tájékoztató hanganyagok, melyek az utazás alatt is lejátszásra kerülnek. A hajók többségére TV készülékeket, kijelzőket is kihelyeztek, ezeken az utasok megnézhetik a Balaton-parti települések bemutatkozó filmjeit, valamint a BAHART és a Magyar Turisztikai Ügynökség imázsfilmjeit is.

Bűnmegelőzés a hajókon és a kikötőkben



A Balatoni Hajózási Zrt. bűnmegelőzési kampányt indított az idei nyáron a Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve. A kampány során a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 3 alkalommal gyerekeknek szóló foglalkozást tartanak a 10.00 órakor Siófokról Balatonfüreden át Tihanyba induló, illetve a 11.30 órakor ugyanezen útvonalon visszainduló menetrendi hajójáratokon. A két sikeres akció után még augusztus 12-én várnak minden érdeklődőt a Siófok katamarán fedélzetén. A kampány keretében bűnmegelőzési tájékoztatókat helyeztek ki a kikötőkben, hogy ezzel is felhívják az utasok figyelmét a megelőzés fontosságára.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.