Egészségügy-turizmus Egészségmegőrző kampány keretében vércukorszintet mérnek Zalakaroson

MTI2019. március 1., péntek, 15:39

Az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés érdekében márciustól a gyógyfürdőbe látogató vendégek vércukorszintjét is megmérik Zalakaroson közölte a fürdő vezérigazgatója csütörtökön a települése tartott sajtótájékoztatón.


Cziráki László jelezte: 2019-et az egészség éveként határozta meg a Zalakarosi Fürdő, ennek keretében indítják el márciustól a Csak egy pillanat elnevezésű vércukorszintmérési kampányt. Magyarországon a lakosság hét százalékát érinti a cukorbetegség, ezért gondoltak a megelőzésre, aminek első lépése a gyors, tájékoztató jellegű diagnózis, ami után indokolt esetben orvoshoz irányítják a fürdővendégeket.

A vezérigazgató az MTI kérdésére hozzátette: az ingyenes mérési lehetőséget egyes belépők megváltása mellett kínálja fel a fürdő, és az egyelőre május végéig tartó időszakban várhatóan több tízezer fürdőlátogató veszi igénybe.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy 50 ezer ember kap stroke-ot, vagyis bénulással vagy akár halállal végződő agyi érelzáródást Magyarországon. Ezért is kiemelten fontosak az egészségmegőrzést, a betegségek korai felismerését célzó kampányok.

Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy Zalakaros mint gyógyhely már ötven éve szolgálja a prevenciót, az egészségvédelmet, az egészség helyreállítását. Tavaly történetének legsikeresebb évét zárta a település, ahol több mint 750 ezer vendégéjszakát regisztráltak, a fürdőbe pedig 650 ezernél is több látogató váltott jegyet.

Hangsúlyozta, hogy az utóbbi fél évtizedben leginkább a kerékpáros turizmus lehetőségeiben ért el komoly fejlődést a település, és ez idő alatt mintegy félmilliárd forintot fordítottak a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.

Czirákiné Pakulár Judit alpolgármester azt is elmondta: a településen élő mintegy 2500 emberre szintén szeretnék kiterjeszteni a vércukormérési akciót, keresik azokat az alkalmakat, amikor a gyerekektől a felnőttekig mindenkinek fel tudják ajánlani ezt a lehetőséget.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.