Hétszázmillió forintból fejlesztik a Tisza-tavi szabadstrandokat

MTI2019. március 27., szerda, 11:49

Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el - jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Abádszalókon.

Forrás: gyereatiszatora.blog.hu

Piroska Miklós sajtótájékoztatón elmondta: a támogatói okiratok aláírása megtörtént, illetve folyamatban van. A települések - Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána - önkormányzatával a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Zrt. írta alá vagy fogja aláírni a támogatói okiratot, egységesen, településenként 100 millió forint támogatási összeggel.

Ismertetése szerint a Tisza-tó és az azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térségébe mintegy 10 milliárd forint irányul turizmusfejlesztésre. Emellett további 2,83 milliárd forint jut integrált térségi szintű termék- és szolgáltatásfejlesztésre, amelyből a Tisza-tó horgászturisztikai fejlesztésére 330 millió forintot nevesített a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térséget létrehozó, 2017-es kormányhatározat. A Tisza-tavi térségben az országos átlagot jóval meghaladó ütemben, több mint 20 százalékkal bővült a kereskedelmi vendégéjszakák száma 2017-ben, a további bővülést azonban Piroska Miklós szerint hátráltatja a minőségi szálláshelyek korlátozott kapacitása. Mint mondta, ezen némileg enyhít majd, hogy a Kisfaludy program panziófejlesztési pályázatain több térségi szálláshely is sikeresen pályázott kapacitásbővítésre, fejlesztésre.

Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő az eseményen a Tisza-tavat Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának nevezte. A 2017-es kormányhatározatban nevesített fejlesztési projektek közül megemlítette egyebek mellett a Tisza-tavi kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztését célzó, 21 települést érintő projektet, köztük a 28 kilométeres Hortobágy-Tisza-tó élménykerékpárutat 5 tematikus pihenőhellyel. Tisza-tavi tematikus szigeteket alakítanak ki és fejlesztik a vízi sétányokat, tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása. Kovács Sándor megjegyezte azt is, a Terület- és településfejlesztési operatív program turizmusfejlesztésre fordítható forrásai, valamint további költségvetési forrásból finanszírozott beruházások is erősítik a térség versenyképességét, és javítják turisztikai vonzerejét.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.