Komplex őszre készül a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

2016. augusztus 24., szerda, 14:36

Hiába a kedvezőtlenebb időjárás, a tavalyival időarányosan megegyező látogatószámmal zárta a nyarat a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. A középpontban most már az ősz áll: a gyógyhelyen szeptember elején érdemes felíratni a kedvezményes komplex kezeléseket, év végéig pedig folyamatos akciók várják a látogatókat.

Időjárás szempontjából felemás szezon van a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő mögött, hiszen a „klasszikus” hőségriadók helyett a főleg pont a hétvégéken megérkező csapadékos napok uralták a nyári hónapokat. Ennek ellenére Harkányfürdő forgalma idén hasonlóan alakult, mint 2015-ben: továbbra is a gyógyfürdő a leglátogatottabb, de az idei év legnagyobb s egyben legsikeresebb újítása, a vadonatúj csúszdapark a strand számait is látványosan megemelte.


Augusztus végéhez közeledve a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő vezetősége már az őszre koncentrál. Szeptember 1. és 12. között lehet felíratni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott komplex kezelést, aminek keretében a vendég az egész napos gyógyfürdős belépőjegy mellé beutaló nélkül, az orvosi vizsgálat elvégzése után három kezelést tud felvenni egy-egy nap, melyek igénybevételére az első kezelés megkezdésétől 56 napig van lehetőség.

Az őszi akciók sora azonban itt nem ér véget: Harkány minden hónapban kiemelt engedményes szolgáltatásokkal, kedvezményes belépőjegyekkel, és különböző csomagajánlatokkal (kezelés + belépőjegy) is készül. Ezeken felül pedig hosszú hétvégére, őszi szünetre és egyéb kiemelt ünnepnapokra a szállásadókkal közös ajánlatok várják a fürdővárosba látogató vendégeket egészen az év végéig.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.