Magyar gasztrocsoda: csak szakképzett utánpótlással őrizhető meg a lendület

2020. február 28., péntek, 08:16

Igazi gasztroforradalom zajlik az utóbbi években Magyarországon, ma már nem csak a fővárosban, hanem az ország szinte minden szegletében lehet részünk kitűnő ízekben és színvonalas kiszolgálásban. Az ínyencek hálásak: a hazai vendéglátóhelyek 2019-ben együttesen összesen 1500 milliárd forint árbevételt értek el, a forgalom volumene tehát egy év alatt 6,9%-kal nőtt . A szakképzett munkaerő hiánya azonban továbbra is fenyegetésként vetül a szektorra, miközben a képzőhelyek a piaci szereplőkkel karöltve mindent megtesznek azért, hogy tapasztalt és magasan kvalifikált szakembereket indítsanak el a pályán.


Az elmúlt években óriási érdeklődés mutatkozik hazánkban a gasztronómia iránt: tódulnak a jelentkezők a főzős vetélkedőkbe, szaporodnak a jobbnál jobb éttermek és a Michelin-csillagok, miközben a hazai szakemberek és a magyar gasztrokultúra egyre elismertebb külföldön is. Felmérések szerint ugyanakkor a vendéglátásban dolgozók majdnem negyede szakképzetlen, ráadásul közel 18%-uk egyáltalán nem beszél angolul. A szektort érintő általános munkaerőhiány kedvezőtlen következményeiről is egyre többet hallunk: a turizmus-vendéglátásban 2019 harmadik negyedévében 2,5 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya. Abban minden szereplő egyetért, hogy a magasan képzett, elkötelezett és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett szakemberek utánpótlása elengedhetetlen a húzóágazat bővülésének fenntartásához.

Vendéglátás: ahol a gyakorlat a tanulópénz



A terület egyik legfontosabb képzőhelye a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE KVIK), hiszen Magyarországon jelenleg a turizmus-vendéglátás alapképzésre bekerülő hallgatók fele itt teszi meg az első lépéseket a pályán. „2018 óta átlagosan 18%-kal több hallgatót vettünk fel a karra, mint a korábbi években, ez a létszám pedig komoly kihívás elé állít minket, ráadásul nagy felelősséggel is jár. Igyekszünk a lehető legjobb feltételeket biztosítani a hallgatóinknak, hogy sikeresen fejezzék be a képzést: a munkába bevonunk minél több gyakorló szakembert, hazai és nemzetközi szállodaláncok, vendéglátóhelyek tulajdonosait és munkatársait, a szakmai gyakorlatszerzésre pedig kiemelt figyelmet fordítunk. A turizmus-vendéglátás alapszak hallgatóinak közel 20%-a ráadásul külföldön szerez tapasztalatot - mondja dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

A nemzetközi tapasztalat jelentősen javítja a hallgatók munkaerőpiaci értékét, hiszen a páratlan szakmai fejlődési lehetőségeken túl nyelvet tanulhatnak, új kultúrákat, technológiákat és ízvilágot ismerhetnek meg, ráadásul a kint töltött hónapok megkönnyítik számukra a belépést a nagybetűs életbe. A BGE külföldi szakmai gyakorlatszervező partnere, a nemzetközi hátterű Smaller Earth Group által működtetett Resort Leaders programban évente több mint 1000 közép-kelet-európai fiatal vesz részt, akik elismert, 4-5 csillagos amerikai szállodákban tölthetik el a 4-11 hónapos gyakorlati időt. A profi konyhákban töltött hetek után a diákok beutazhatják akár az egész kontinenst, és életre szóló élményeket szerezhetnek a felnőttkor küszöbén.

Világjáró diákok rúghatják be a gasztronómia motorját



Fekete Alex, a Resort Leaders ügyvezetője hangsúlyozza, a statisztika szerint a vendéglátásban dolgozók közel fele szerzett gyakorlatot külföldön, mégis a hazai piacon hasznosítják tudásukat , amiből kétségtelenül sokat profitál a szakma. „Mi azt látjuk, hogy a partnereinknél töltött gyakorlati idő óriási motivációt és komoly útravalót jelent a fiataloknak, akik nagy lendülettel vetik bele magukat a szakmai munkába hazatérésüket követően, gyakran új utakat köveznek ki a hazai gasztronómiában a kint szerzett impulzusokkal. Jelenleg 43 szállodával működünk együtt, köztük olyan nagy nevekkel, mint a Four Seasons és a The Greenbrier, tőlük is rendszeresen kapunk visszajelzést. Szerintük a magyar fiatalok szenvedélyesen szeretik a szakmájukat és a kezdeti nyelvi és kulturális nehézségek után könnyen beilleszkednek a profi konyhák stábjába”.

A BGE és a Resort Leaders is nagy tervekkel vág neki a következő féléveknek, hogy újabb lehetőségeket kínálhassanak a szakmában elinduló fiataloknak. Azok a hallgatók, akik 2020 szeptemberében kezdik meg tanulmányaikat a karon – a vonatkozó jogszabály módosítása következtében – már kötelezően két féléves szakmai gyakorlatot kell letölteniük, az intézmény pedig rugalmasan igyekszik minden segítséget megadni a tanulóknak, hogy ki is használhassák a gyakorlati időt, akár több helyszínen. A Resort Leaders emellett tovább bővíti kapcsolati hálóját nem csak az USA-ban, de a Karib-tenger térségében is, hiszen az a céljuk, hogy minden jelentkező megtalálhassa a személyiségéhez, tapasztalataihoz és álmaihoz legjobban illő gyakorlati helyet.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.