Mórahalmon nyílt a Dél-Alföld első medical wellness szállodája

MTI2015. március 9., hétfő, 05:06

Elsősorban az egészségturisztikai szolgáltatásokra fókuszál a Dél-Alföld első medical wellness szállodája, a háromcsillagos mórahalmi Elixír hotelt pénteken nyitották meg.


A projekt összköltsége 709 millió 700 ezer forint volt. Az összeg 70 százaléka uniós támogatás.

A Móra-Art Kulturális Kft. 496 millió 790 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Dél-Alföldi Operatív Program keretén belül. A szálloda kivitelezése 2014 áprilisában indult. A kivitelező a BAUSZER Kft. volt, a létesítmény üzemeltetője a Móra-Art Kft.

Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár a szálloda megnyitóján hangsúlyozta: Mórahalom ezzel végleg letette névjegyét az egészségturizmusban. Kifejtette: az elmúlt 15 évben a homokháti település igazán jól sáfárkodott az uniós forrásokkal, ugyanis a 6000 lelkes település 10 turisztikai projektjéhez jóval több mint 2 milliárd forint fejlesztési forrást nyert el.

Kifejtette, Mórahalom elérte, hogy az egész országból érkeznek ide a felüdülésre vágyók, és az igazán céltudatos marketing tevékenységgel a határon túlról is ide vonzották a turistákat, akik ma már a fürdővendégek felét teszik ki.

Elmondta, a fürdő többlépcsős fejlesztésével rendkívül intenzíven tudták növelni a vendégek számát. Míg 2000-ben 35 ezres volt a vendégszám, addig 2014–re 446 ezerre nőtt.

"Ilyen elképesztő vendégszám-növekedést egyetlen magyarországi fürdő sem tudott produkálni az elmúlt évtizedek során"- fogalmazott a helyettes államtitkár, aki úgy vélte, Mórahalom jó eséllyel indul a gyógyhellyé minősítés megszerzéséért is, amelyre a közeljövőben a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot ír ki.

A családbarát szállodában 29 szobával, köztük akadálymentesített egységekkel és családi lakosztályokkal várják a vendégeket. A hotel saját orvosi rendelőkkel, kezelőhelyiségekkel, terápiás medencével, szaunával és relax szobával rendelkezik. A szálloda egészségügyi részlege ötvözi a modern orvostudományt és a wellness szolgáltatásokat.

A szálloda vendégei igénybe vehetik a szomszédos - 21 medencével, 11 szaunával, fedett gyermekfürdővel, gyógyászati és wellness részleggel rendelkező – Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szolgáltatásait is.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.