Panoráma kerékpárút, bringapark és vulkán tanösvény - Zánka, Mencshely

2014. október 16., csütörtök, 10:37

Közel 148 millió forintos támogatással, komplex fejlesztés kezdődik a Balaton-felvidéken, Mencshelyen és Zánkán. A projekt célja a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzése, valamint a Balatontól messzebb fekvő települések bekapcsolása az idegenforgalmi vérkeringésbe.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló fejlesztés a Balaton környékére érkező turisták, családok, tanulócsoportok időtöltését kívánja új élményelemekkel gazdagítani. Az attrakció komplex, 3 pillére minden korosztály számára lehetőséget kínál a környék természeti, kulturális és történelmi értékeinek megismerésére, az aktív- és környezettudatos szabadidő-eltöltésre. A fejlesztés eredményeként, 2015 nyarától kerékpáros túraútvonal, fiataloknak szóló bringapark, valamint ökoturisztika bemutatóhely és kilátó várja a látogatókat.

A 33 km hosszú ún. Panoráma kerékpárút közvetlenül kapcsolódik majd a Balatoni Bringakörúthoz. Kialakítsával a fejlesztők nem titkolt célja, hogy a jelenlegi egyetlen, leterhelt és sokszor balesetveszélyes balatoni aszfaltutak alternatíváját teremtsék meg a biciklivel kirándulók számára.

A régióban úttörőnek számító „Új Nemzedék Kerékpáros Élménypark” a zánkai üdülőközpont területén szolgálja majd a fiatalabbak aktív szabadidőeltöltését. A bringaparkban Kerékpáros Központ is létesül, amely többek között szervízt, elsősegélyt, E-bike töltőállomást és kerékpárkölcsönzőt is magába foglal majd.

A fejlesztés harmadik fő attrakciója a mencshelyi Halom-hegyen és környékén kialakított Tűzhányó tanösvény és Kossuth-kilátó. Míg előbbi egy különleges, kialudt vulkán földtani, botanikai, zoológiai értékeinek bemutatását szolgálja, utóbbi – egy 10 méter magas,
teljesen újjáépített kilátó – egyedülálló körpanorámát nyújt a balatoni térségre. A létesítmények mellett szabadtéri színpad és nézőtér kapott helyet, ami kultúrális programok otthonául szolgálhat a jövőben.

A projekt gazdái - Mencshely Község Önkormányzata és Erzsébet Vagyonkezelő Kft. – közel 6500 látogatóra számítanak a bringaparkban és további 8000 látogatót remélnek a Panorámakörúton, illetve a Halom-hegyi attrakcióknál. Nem titkolt céljuk, hogy a projekt sikere modellként szolgálhat 3-4, hasonló színvonalú és funkciójú központ létrehozásához a balatoni kerékpárút mentén, melyek egységes rendszerben, egymást segítve működhetnének, ezzel emelve a balatoni turizmus nívóját.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.