Tánc a színpadon, a Fő téren és a technológiában a XIV. Keszthelyi Táncpanorámán

2016. szeptember 5., hétfő, 13:15

A Bozsik Yvette Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióival, fotókiállítással, tánctanítással és szórakoztató tánctörténeti előadással várja az érdeklődőket szeptember 15. és 17. között a XIV. Keszthelyi Táncpanoráma.

A Bozsik Yvette Társulat a Csizmás kandúrral, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kalotaszeg című koreográfiával, a Szegedi Kortárs Balett a Carmina Burana című produkciójával érkezik a Balaton Színházba - tájékoztatta a szervező Nemzeti Táncszínház az MTI-t. Az intézmény idén Lakatos János Tánc és Technológia - Tudomány a művészet mögött, avagy gyertyafénytől a robotokig - című szórakoztató tánctörténeti előadásával, valamint különleges táncházzal érkezik Keszthelyre.

A Fő téren idén Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló Művész és Vincze Zsuzsanna mutatja meg a néptánc alapjait a már hagyományosnak számító táncházban. Kísérőprogramként Várady Levente a most 60 éves Zsuráfszky Zoltán tiszteletére rendezett fotókiállítását nézhetik meg az érdeklődők. A tárlatot szeptember 29-ig lehet felkeresni.

A Keszthelyi Táncpanoráma a Balaton Színház 2002-es átadása óta kínál az őszi hónapokban tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a tánc szerelemeseinek. Az elmúlt évek alatt a város egyik meghatározó kulturális eseményévé vált a rendezvény, amely a táncművészet kiemelkedő társulatait vonultatja fel több - néptánc, táncszínház és modern balett - műfajban. A rendezvénysorozat a Nemzeti Táncszínház és a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös szervezése.

Forrás: MTI

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.