Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében

2017. március 7., kedd, 17:02

Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében, a projektek között kiemelt helyen szerepel a tó körüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke kedden, a Tiszafüreden tartott sajtótájékoztatón

Kovács Sándor, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke is, elmondta: a legdinamikusabban fejlődő régió Magyarországon a Tisza-tó és térsége, amely négy évszakos turisztikai desztináció lesz. Idén tavasszal írják ki a közbeszerzést a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút-szakasz befejezésére - mondta. A beruházással a Tisza-tavat teljesen biztonságosan körbe lehet majd kerékpározni, hiszen közúti forgalom nem keresztezi ezt az utat - közölte, megjegyezve: a kerékpáros pihenők, szervizek hálózatát is fejlesztik majd. Tervezik a Tisza-tó és Eger,valamint a tó és Hortobágy közötti kerékpárút kiépítését is. Megvalósulás esetén kerékpárúton lehetne elérni a Tisza-tavat Európából - közölte.

Csaknem 30 ezer kerékpáros turistát számoltak a kiskörei vízlépcsőnél az elmúlt évben, de ennél jóval több két keréken közlekedő turista fordul meg a térségben - számolt be. Kovács Sándor elmondta: hangsúlyt fektetnek a tó északi területe után a déli részek fejlesztésére is. Abádszalókon a Természet Operáját kívánják megvalósítani vízi színpaddal, amely nem csak a térség, de Magyarország kiemelt turisztikai fejlesztése is lesz. Kiskörén a vízlépcső, a hallépcső aktív turisztikai attrakció lehetne - ismertette a terveket, amelyek között egy vadvízi evezős pálya megvalósítása is szerepel. Az elnök kitért arra, hogy Berekfürdőt is szeretnék bevonni a Tisza-tó turizmusába, hiszen a térségben a legtöbb, mintegy 90 ezer vendégéjszakát azon a településen töltik a látogatók. A tó második leglátogatottabb települése Tiszafüred, mintegy 70 ezer vendégéjszakával. A térségben mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltenek a látogatók évente - számolt be.

Kiemelte: szükség lenne jó minőségű szálláshelyek - négycsillagos szállodák, apartmanházas kempingek - fejlesztésére, hogy nőjön a látogatók által a térségben töltött éjszakák száma. A vendégkör bővülése szavai szerint elsősorban az ökoturisztikai kínálatnak, a vízi sportoknak és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének köszönhető. A fenti termékek a szezonhosszabbítás célját is jól szolgálják, hiszen mind az öko-, mind a kerékpáros turizmus 6-7 hónapos szezont biztosít. Ezt egészíti még ki a horgászat, amely egész évben érdeklődésre tarthat számot - fűzte hozzá. Kérdésre elmondta: a már eddig megvalósult fejlesztésekhez szükséges költségeket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP), hazai, illetve a vállalkozók által bevont forrásokból finanszírozták. Hozzátette: minőségi változást jelentene a térség számára, ha a turisztikai fejlesztési források is érkeznének.

Felidézte, hogy átadták a Kiskörei Hallépcsőt, felújították a Tisza-tavi Vízi Sétányt, a tóparttól kissé távolabb teljesen megújult a berekfürdői fürdő kül- és beltéri infrastruktúrája, sőt új elemekkel is bővült. Az utoljára belépő fejlesztés a 2016 július elején nyílt Tisza-tavi Kerékpáros Centrum. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Tisza-tó - Hortobágy - Debrecen - Hajdúszoboszló - Alföld szíve (Jász-Nagykun-Szolnok megye) "ötös kötésben" jöhet létre kiemelt turisztikai térség akár még az első fél évben. A kiemelt térségekben uniós és hazai finanszírozású fejlesztések valósulhatnak meg több tízmilliárd forint összértékben. A 2003 óta működő és a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanácsot (Tisza-tó TFT)a tó által határolt négy megyei önkormányzat alapította. Tíz tagját az önkormányzatok delegálják: Heves és Jász-Nagykun-Szolnok három-három tagot, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyének két-két delegáltja van.

Forrás: MTI

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.