„Budapest fiatal szemmel” – magyar ajándéktárgyak másképp grafikai pályázat díjátadó

2020. október 11., vasárnap, 20:11

A Memories of Hungary cégcsoport és a Hungarian Souvenirs Kft. a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel közösen hirdetett az év elején pályázatot az Egyetem hallgatói számára, mely szabadon választott, karakteres, kiemelkedő budapesti turisztikai látványosságok bemutatását célzó grafikai tervek születését kívánta elősegíteni.

Tavasszal a beérkezett pályaművek zsűrizése ugyan még megtörtént, de a díjátadásra a járványhelyzet miatt már nem került sor. A kiírók ezt pótolva végül október 7-én adták át a díjakat és okleveleket a nyertes hallgatóknak.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen az együttműködést a MKE Innovációs és Tudásközpont támogatta, melyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt Egyetemi innovációs ökoszisztéma pályázat keretében hozott létre az intézmény. A Központ elsődleges feladata a képzőművészeti és az üzleti szféra összekapcsolásában rejlő lehetőségek kibontakoztatása, melynek köszönhetően a mostanihoz hasonló, további együttműködések várhatók, és a tehetséggondozás is új szintre lép.


A kiíró Memories-csoport, Magyarország egyik vezető ajándéktárgy-forgalmazója bolthálózatában magas minőségű magyar ajándéktárgyakat kínál a Budapestre látogatóknak. Több mint 10.000 cikkből álló szortimentjének jó része saját terméktervező műhelyeiből kerül ki. A pályázat során született hallgatói tervek legjobbjai ennek a folyamatnak a részeként elsősorban a 18-30-as korosztályba tartozó külföldi turistáknak szánt „szuvenírekben” testesülhetnek majd meg.

Bár a járvány miatti korlátozások ma a turisztikai szektort érintik talán a legsúlyosabban, aligha kérdéses, hogy Magyarország és Budapest a későbbiekben is vonzó úticél marad. Így a magyar népi, kulturális, tudományos hagyományokra, a hungarikumokra, a nagy magyarokra emlékeztető, művészi igényességgel megtervezett ajándéktárgyakba ezekben a hónapokban befektetett műhelymunka a járvány csillapodtával, talán már a következő idegenforgalmi szezonban „termőre fordulva” a magyar országimázst erősítő tárgyakban testesülhet meg.

A mostani, bruttó 600.000 forint összdíjazású pályázatra ötvennél több, valóban „fiatalos”, ötletes, magas színvonalú pályamunka érkezett. Közülük választotta ki az első hármat az egyetem oktatóiból és a díjakat felajánló szervezetek termékfejlesztési szakembereiből álló zsűri. A bírálók a helyezettek mellett még hét további pályamunkát érdemesítettek dicsérő oklevélre.

I. helyezett: Sophie Magalashvili – Zsolnay (300.000 Ft)
II. helyezett: Tőrincsi Krisztián – a "Függőleges vonalas" (200.000 Ft)
III. helyezett: Sárosi Dániel – "Címeres, Puskás" (100.000 Ft)

Dicsérő oklevélben részesült Drabik Anna, Lénárd Enikő, Mezei Viktória, Nagy Rebeka Míra, Pothárn Júlia, Tőrincsi Krisztián, Umlauf Adrienn

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.