Egyedülálló kezdeményezés Budafok-Tétényben

2024. szeptember 16., hétfő, 15:06

Hazánkban egyedülálló kezdeményezés részeként, most először Budafok-Tétényben, a DunaFokon jelent meg az úgynevezett sportszerkölcsönző automata. A kerület egy nemzetközi együttműködés keretében, a használhatóbb közparkokért egy pozsonyi startuppal közösen valósította meg az unikális projektet.


Közparkok esetében gyakori probléma, hogy bár szívesen töltené valaki aktívan ott az időt, de nem úgy készült, hogy labdát, frizbit, tollast vigyen magával, vagy nincs is neki. Erre lehet megoldás a most telepített kölcsönző automata.

„Másfél éve egy startup rendezvényre hívtak, mivel az egyik résztvevő szeretett volna a terméke fejlesztéséhez olyan szakemberrel beszélni, aki városvezetőként, döntéshozóként tud neki hasznos szempontokat megvilágítani. Az akkor még kísérleti fázisban lévő termék nagyon megtetszett nekem. Közösséget fejleszt, hiszen labdajátékot ritkán játszunk egyedül, lehetőséget biztosít az aktív kikapcsolódásra, több, a szabadban eltöltött időre sarkall és élettel tölti meg a közterületet, ahova telepítik”
– emlékszik vissza a kezdeti lépésekre Szepesfalvy Anna, a kerület alpolgármestere. „Az esemény után fél évvel ismét megkeresett a cég alapítója, a termék kiötlője, hogy készen állnak a gyártásra, szeretnénk-e az első külföldi megrendelőik lenni. Ugyan ez a hivatal számára is idegen terület volt, de úgy döntöttünk, vágjunk bele. Rengeteg egyeztetés és papírmunka után, a héten tesztüzembe lépett a szerkezet” – tette hozzá.

A rendszer működése pofonegyszerű: egy QR-kód szkennelése után, gyors regisztrációt követően már használható is bármely sporteszköz (minden sporteszköz minden nap első 90 percére, az önkormányzat jóvoltából ingyenes). A sporteszközökre vigyázzunk, mert azokat eredeti állapotukban vissza is kell tennünk a szekrénybe, hogy más sportolni vágyók is tudják utánunk használni.

A megvalósuló projekt végül nagyon hasonló értéket képviselt, mint egy korábban a Részvételi Költségvetésbe beadott pályázat, mely eredetileg valamilyen eszköztartót vagy más hasonló alkalmatosságot képzelt el a területre.

Az úgynevezett YourLOX szekrénnyel egyedülálló, hazánkban még unikális megoldás született, először Budafok-Tétényben, mely egy újabb lépcsőfok az élhetőbb, szerethetőbb kerületi közparkok kialakításában.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.