Júniusban újra Nemzeti Regatta parti fesztivállal Siófokon

2017. február 28., kedd, 15:18

A Balatoni Hajózási Zrt. Siófok város támogatásával a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében ismét kétnapos fesztiválra, és a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai bonyolításában amatőr vitorlásversenyre invitálja Magyarország településeit a Balaton nyári fővárosába, Siófokra. Az esemény hivatalos bejelentésére a vitorlázók legfontosabb szakmai eseményén, a Budapesti Boat Shown került sor. 2017. június 10-én és 11-én vízen és parton egyaránt látványos, tartalmas, izgalmas családi szórakozási lehetőséget találnak majd az ide látogatók a Nemzeti Regattán – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválján. A tavalyi résztvevő számot jelentősen megemelve, a vitorlás hajók fedélzetén és a siófoki hajóállomáson idén már 50 település mutatkozik be.


2017. február 23-án, a Budapesti Boat Show szakmai napján, - a vitorlás élet évadnyitó eseménye alkalmával - Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója és dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a tavaly hagyományteremtő céllal megszervezett eseményt követően, idén is megrendezésre kerül a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja.

A BOAT Show színpadi programja során a főszervezők arról a vitorlás sport szempontjából figyelemfelkeltő, kedvcsináló és utánpótlást nevelő amatőr versenyről beszélgettek, amelyen a gazdaság, a kultúra, a művészet, a politika, a sport világából közéleti szereplők, vagy hétköznapi emberek vesznek részt saját településüket képviselve. Az országos esemény többször kiemelt mottója, hogy „A Balaton nem csak a régióban élőké, hanem egyben Nemzeti Kincsünk is!” A nyári főidényben a Balatonra irányuló reflektorfényben Magyarország bármely települése bemutathatja saját értékeit, hagyományait, ízvilágát. A főszervezők ennek szellemében invitálták és buzdították a településeket a minden bizonnyal idén is kiváló hangulatban zajló eseményre, mely több mint egy vitorlásverseny!

Tavaly 30 település mérettetett meg a vitorlásversenyen, míg a Sió-csatornát kieséses futamok keretében sárkányhajók szelték. A Települési Ízek Főzőversenyén harcsapaprikástól a babos káposztáig, finomabbnál finomabb ételek rotyogtak a kondérokban. A fesztiváli hangulatot színvonalas színpadi programok, látványos koncertek fokozták. Kicsik és nagyok, baráti társaságok és családok egyaránt megtalálták a számukra kedves kikapcsolódást. Az esemény sikerességét a kilátogató száma is igazolta, a hétvégi eseményre mintegy 5000 fő volt kíváncsi a helyszínen tavaly.

A 2016. évi vitorlásversenyen komoly küzdelemben végül a házigazda település, Siófok aratott győzelmet, így a BAHART felajánlásából a számos értékes nyeremény mellett arra is jogot szerzett, hogy a társaság 2017. április 14-én forgalomba álló új hajójának a nevét viselje az idei hajózási szezonban. A 180 fős akadálymentes fedélzettel rendelkező új hajó neve ennek megfelelően az idei évben: „Nemzeti Regatta - 2016 Siófok”

A szervezők természetesen ezt a hagyományt is folytatják, így felajánlásuk alapján ez a hajó a Balatonon szolgálatot teljesítve a 2017. évi Nemzeti Regatta nyertes településének nevét viseli majd jövőre.

A 2017. évi kétnapos fesztivál szervezése már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. Az első rendezvényhez hasonlóan idén is számos közéleti szereplőt nyertek meg a főszervezők, akik védnökként álltak a kezdeményezés mögé:

  • Witzmann Mihály országgyűlési képviselő
  • Dr. Lengyel Róbert Siófok polgármestere
  • Dr. Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója
  • Szia Károly Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke
  • Balassa Balázs a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere
  • Holczhauser András a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára
  • Hoffmann Henrik a Balatoni Turizmus Szövetség és a Balatoni Hajózási Sport Egyesület elnöke
  • Az esemény házigazdái idén is Ördög Nóra és Borbély Ferenc lesznek.

A településmarketing szempontból is komoly értékkel bíró eseményre február elején küldték ki a meghívókat a szervezők, de a nevezni vágyó települések a www.nemzetiregatta.hu oldalról is letölthetik a nevezési lapot, olvashatják a verseny tudnivalóit, napi aktualitásokat.

Az év egyik legjelentősebb kulturális, és szezonindító eseménye a Nemzeti Regatta, így Siófok város ismét mögé állt a rendezvénynek. A városmarketing szlogenjei stílszerűek, mert: „Ha hétvége, akkor Siófok!” és „Itt kezdődik a Balaton”.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.