Kikapcsolódás biztonságban? Irány az erdő!

2020. október 3., szombat, 09:05

Az idegenforgalom egyike a pandémia által leginkább sújtott ágazatoknak, nem csoda, hogy sok országban kihívást okoz a turizmus vonzerejének visszaállítása. Magyarországon azonban az eddiginél is nagyobb érdeklődés övezi a természetközeli pihenési formákat, így az erdei turizmust is.


A szeptember 27-i turizmus világnapján egy rendhagyó időszakra tekinthetnek idén vissza az ágazat szereplői.Habár a vírushelyzet komoly hatást gyakorolt a külföldi utazásokra, az üdülési szokások átalakulása igencsak kedvező volt belföldi turizmus szempontjából. Ezen belül népszerűbbé vált az erdei turizmus, hiszen a járványhelyzet kitörése óta egyike azon tevékenységeknek, melyet nem érintettek korlátozások: a szabadban történő kikapcsolódás lehetősége mindvégig adott volt.

Amellett, hogy a természetben kikapcsolódni remek és a járványhelyzetben is biztonságos szabadidős tevékenység, számos előnnyel rendelkezik. Aktív és passzív pihenésre egyaránt alkalmas, és akkor is kitűnő programnak bizonyul, ha csak menekülnéla város zajától. A somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. területén például számoserdei pihenőhely, parkerdő, erdei vasút, tanösvények, tornapályák, gyalogos és kerékpáros kijelölt túraútvonalak és rendkívül széles élményskálával szolgáló erdei látogatóközpontok várják a friss levegőre vágyókat.


A megye erdőterületei rendkívül változatos tájjal, sokszínű és gazdag élővilággalcsábítják a turistákat, akiket tucatnyi szálláshely vár a teljes szállodai komforttól egészen az önellátásig mindenféle színvonalon. Több közülük izgalmas ízekkel és igazi, helyi erdei alapanyagokból készült gasztronómiai különlegességekkel tud szolgálni.

Az utazók aktív pihenési formák széles választékából szemezgethetnek: túrázástól a kerékpározásig gyakorlatilag minden megoldható. Viszonylag elterjedtnek számít a nordicwalking, de nagyon sokan választják a futás helyszínéül is az erdőt, hiszen a jól kezelt turistautak erre is kiválóan alkalmasak.

Az erdei pihenés lehetősége és a SEFAG Zrt. létesítményei, mint a méltán népszerű, a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark és a desedai Kalanderdő, vagy a Nagyatád környéki Nagysalléri létesítmények, valamint a Mesztegnyői Erdei Vasút utószezonban is elérhetőek.

A SEFAG Zrt. Somogy megyében 90 ezer hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője. A változatos adottságokkal rendelkező területen vadgazdálkodással, fakitermeléssel és erdőműveléssel, az erdők gondozásával és megújításával foglalkozik. Nyolc erdészete és a Csurgói Faipari Üzem mellett jelentős turisztikai infrastruktúrával is rendelkezik. A SEFAG Zrt. üzemelteti a háromcsillagos Kardosfa Hotelt, a Zselici Csillagparkot, a Mesztegnyői Erdei Vasutat, a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolát és a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontot.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.