Megvédte négy csillagos minősítését a Hajdúnánási Gyógyfürdő

2022. augusztus 9., kedd, 09:39

A gyógyhely minősítésű hajdúsági fürdőt 2015-ben minősítették először, amelyet 2019-ben és most 2022-ben is sikeresen megvédett. Strandfürdő és gyógyfürdő kategóriákban az elérhető öt csillagból négy csillagot szerzett mindkét kategóriában a nánási fürdő.


A Magyar Fürdőszövetség üzemeltetésében levő Fürdők Nemzeti Tanúsító Védjegye 2014 óta elérhető a hazai fürdők számára. A védjegy minősítés megkülönböztet, hiteles információkat nyújt a vendégek számára a fürdők közötti választás során.

A „gyógyfürdő, strandfürdő, uszodalétesítmény, élményfürdő, wellness (medical wellness) fürdő csillaggal” tanúsító védjegy az Nemzetgazdasági Minisztérium által létrehozott és működtetett Nemzeti Tanúsító Védjegy.

A védjegy alapvető célja, hogy garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás-nyújtás minőségének a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalára.

A minősítő szakbizottság tagjai nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek: Mogyorósi Ferenc minősítő bizottság elnöke, Varga László Hungaro Spa főmérnöke, valamint Szabó Valéria a V30 Belvárosi Sportközpont vezetője.

A minősítő időpont kitűzése után, megkezdtük a felkészülést mondta a Hajdúnánási Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője. Bagi Zsolt elmondta, hogy a kollégákkal karöltve parkrendezés, műszaki állapotok felmérése és szükséges javítások elvégzése volt a fő cél. Törekedtünk a minőségjavításra, mely megmutatkozott abban, hogy a 2019-es védésnél kapott pontértékeknél magasabb pontszámot el a Hajdúnánási Gyógyfürdő – emelte ki az ügyvezető.

Strandfürdő és gyógyfürdő kategóriákban az elérhető öt csillagból négy csillagot szerzett mindkét kategóriában a nánási fürdő.

Bagi Zsolt hozzátette, hogy a gyógyfürdő minősítési kritériumrendszerben nagy hangsúlyt kapott a minősített gyógyvizünk, a szakképzett, hozzáértő személyzet, teljes körű fürdőgyógyászati kezelések elérése és a jól karbantartott gyógyászati eszközök adták. Míg a strand minősítésnél többek között fontos szempont volt a gyógymedencék és a forgatott vizes medencék száma, strand területi adottságai (tágas, ligetes környezet). Elismerően nyilatkoztak a bizottság tagjai a fürdő terület és a forgatott vizes medencék víztisztaságáról.

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.