Turizmus-fejlesztés Kalandtérkép segíti a Szigetközbe és Pannonhalma térségébe látogatókat

MTI2023. július 30., vasárnap, 15:02

Elkészült a Szigetközi kalandtérkép, amely Mosonmagyaróvár és Pannonhalma között 101 turisztikai attrakciót mutat be, segítve a látogatókat a programok, lehetőségek megtalálásában.


Magyarország tele van szebbnél szebb természeti értékekkel, turisztikai régiókkal, azonban csak kevés helyen használják ki a térségek a bennük rejlő lehetőségeket - mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, a kalandtérkép bemutatóján.

Révész Máriusz hangsúlyozta: sok turisztikai régió problémája, hogy még az ott élők sem mindig tudnak arról, milyen látványosságok vannak helyben.

Egy térség akkor tud fejlődni és jobb szolgáltatást nyújtani, ha a turisztikai szereplők ismerik egymást, és együtt dolgoznak - emelte ki. Hozzátette: küldetésük, hogy erre az összefogásra rávegyék a szektor szereplőit.

Révész Máriusz felidézte, hogy az első kalandtérkép, amely összefogta egy térség lehetőségeit, a Tisza-tavi kalandtérkép volt. Ennek sikere nyomán szerkesztette a Szigetközi kalandtérképet az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, együttműködve a helyi szereplőkkel.

A térképet 72 ezer példányban nyomtatják ki, emellett online is elérhető a központ honlapján.


A dokumentum egyik oldalán a térképen a látványosságok, programok, szállások vagy éttermek szerepelnek, míg a kiadvány hátoldalán ezek rövid leírásai és internetes elérhetőségei.

Révész Máriusz bízott benne, hogy a térkép segítségével még többen fedezik fel a térség kínálatát.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron vármegyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben a szigetközi és a pannonhalmi térségben újabb lehetőségek nyíltak meg, egyebek mellett azzal, hogy kerékpárutak épültek vagy azzal, hogy a dunai ágrendszerben ismét van víz.

A természeti adottságok felfedezését a koronavírus-járvány is segítette, mert az emberek olyan helyeket kerestek, ahol nincs zsúfoltság - fűzte hozzá.

Letöltés PDF formátumban

Kövess minket Facebookon, hogy elsőként értesülj minden posztról.