Online turisztikai, utazási hírportál
55. jubileumát ünnepelte a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum
Remek hangulatban telt a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum 55. jubileuma alkalmából megrendezett születésnap augusztus 19-én, szombaton a fürdőben. A szervezők 5 különböző tortával, ajándékokkal, több fellépővel és színes kísérőprogramokkal készültek a jeles napra.
12. alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat
A Magyar Turizmus Minőségi Díjat 2016-ban 13 szálláshely és 3 vendéglátóhely nyerte el. Az elismerést tartalmazó tanúsítványokat dr. Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese adta át a nyertes pályázóknak. A rendezvényen bemutatkozott a díj exkluzív, lendületes, új arculata és sor került a 2017-es pályázat meghirdetésére is. Az MTÜ arra buzdítja a szállodákat és éttermeket, hogy minél többen vegyenek részt a megmérettetésben, és váljanak cselekvő részeseivé a turizmus minőségi paradigmaváltásának.
A kormány stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése, azaz a külföldi turisták tartózkodási idejének meghosszabbítása és költésük növelése, ennek érdekében egyetért a 2030-ig tartó, 300 milliárd forintos Kisfaludy szállásfejlesztési konstrukcióval - derül ki a kormány Magyar Közlönyben pénteken közzétett határozatából.
Az MVM Partner Zrt. 32 elektromos töltőpontot épít ki a Danubius Hotels Group fővárosi és vidéki szállodáinál, elsőként egy villámtöltőt helyeztek üzembe a budapesti Danubius Hotel Hélia területén szerdán.
Több mint egymilliárd forintból varázsolták újjá a Danubius Hotels Group ikonikus szállodáját, amely a kor követelményeihez alkalmazkodva nemcsak építészetileg, de szolgáltatásaiban is megújult. A beruházás első ütemében kialakították többek között a vendégcsoportok érkezését segítő fogadóteret és a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet. A második ütem befejeztével a szállodakapacitás kétharmada kapott szebb formát, az új Bálteremben pedig egy nagyszabású átadóesten mutatták be a gasztronómiai reformokat.
A 2015 augusztusában megnyitott belvárosi szálloda nagy népszerűségnek örvend, ahogy kezd egyre jobban bekerülni a köztudatba.
Kinőtt a földből a repülőtéri szálloda
Budapest, 2017. május 26. Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után már az összes emelet megépült, vagyis elérte a legmagasabb pontját az ország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája. Az ilyenkor hagyományos bokrétaavató ünnepségen a beruházó WING Zrt. és a Budapest Airport vezetői bejelentették, hogy a repülőtéri hotel a tervek szerint idén év végén fogadhatja az első vendéget.
Aranynap-díj 2016: Gála a megújulás jegyében
2017. május 16-án tizenkettedik alkalommal került sor az Aranynap-díj átadására, amellyel a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák munkáját ismeri el a díjalapító Day Holiday Kft. Az idei díjátadó ünnepség házigazdája a Hilton Budapest, amelynek felújított báltermét ezen a rendezvényen láthatták először a vendégek.
Milliárdos szállodarekonstrukciók a Danubius háza táján
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg. A Hilton Budapest szálloda pedig egy új fogadóépülettel, valamint egy a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámalifttel is gazdagodott. A beruházások célja a minőségi szolgáltatások erősítése, valamint a konferenciaturizmus igényeinek az eddigieknél is jobb kiszolgálása a Danubius városi szállodáiban.
Az Év Szállodaüzemeltetője díjat kapta a Service4You Hotel Management
Hagyományaihoz híven az Utazó Magazin évente díjazza - szakmai és közönség szavazatok alapján - az elmúlt év legjobb turisztikai szolgáltatóit. Idén a Turizmus és Profit 2017 konferencián ismét kiosztották a legjobbaknak járó díjakat.
EuropeSpa MED tanúsítványt kapott négy magyarországi gyógyfürdő
Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át négy magyarországi gyógyfürdő képviselője pénteken a Vas megyei Bükfürdőn.
Megnyílt a Garden Hotel Medical & Spa**** Debrecenben
Megnyílt Debrecen legújabb szállodája - egyben egészségügyi intézménye, amely 25 szobával és apartmannal, négycsillagos szolgáltatásokkal várja vendégeit. Az 1,4 milliárdos beruházás Európai Uniós támogatással valósult meg. A hotel január 27-től fogad vendégeket.
Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében
Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében, a projektek között kiemelt helyen szerepel a tó körüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke kedden, a Tiszafüreden tartott sajtótájékoztatón
Gyógyhellyé nyilvánították Kehidakustányt
Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg - mondta el a Zala megyei település polgármestere az MTI-nek.