Hírek, aktualitások, programok
2017. március 10.
Stratégiai megállapodást kötött egymással a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. (BFTK) és a Danubius Hotels Zrt. Ennek értelmében a BFTK és a Danubius Hotels az eddiginél is szorosabban működik együtt a Budapest Card népszerűsítése és a budapesti kulturális eseményekre érkező vendégek minél jobb kiszolgálása érdekében. A két fél közötti kapcsolat erősítése egyszerre járul hozzá ahhoz, hogy az itt megszálló turisták könnyen és egyszerűen tudjanak igényes kulturális turisztikai szolgáltatásokat igénybe venni, valamint Budapest, mint turisztikai célpont felértékelődéséhez.
2017. március 7.
Újabb fejlesztések indulnak a Tisza-tó térségében, a projektek között kiemelt helyen szerepel a tó körüli kerékpárút befejezése - közölte a térség egységes képviseletét felvállaló Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke kedden, a Tiszafüreden tartott sajtótájékoztatón
2017. március 1.
Az Utazás Kiállításon mutatja be a hajóprogramokkal kapcsolatos újdonságait a BAHART! Az idei év nagy kedvence a Playmobil hajójegy lesz a Balatonon, megújul a tavaly bevezetett Varázshajó néven futó gyerekhajó és tovább bővül a programhajó kínálat!
2017. február 28.
A Balatoni Hajózási Zrt. Siófok város támogatásával a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében ismét kétnapos fesztiválra, és a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai bonyolításában amatőr vitorlásversenyre invitálja Magyarország településeit a Balaton nyári fővárosába, Siófokra. Az esemény hivatalos bejelentésére a vitorlázók legfontosabb szakmai eseményén, a Budapesti Boat Shown került sor. 2017. június 10-én és 11-én vízen és parton egyaránt látványos, tartalmas, izgalmas családi szórakozási lehetőséget találnak majd az ide látogatók a Nemzeti Regattán – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválján. A tavalyi résztvevő számot jelentősen megemelve, a vitorlás hajók fedélzetén és a siófoki hajóállomáson idén már 50 település mutatkozik be.
2017. február 24.
A filmturizmus megerősítését, annak fellendítését célzó együttműködésről állapodott meg a Korda Stúdió, a Korda Filmpark és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
2017. február 23.
A Balatoni Hajózási Zrt. vitorlázóknak szóló újdonságokkal, extra vásári kedvezménnyel és új balatoni kikötői helyekkel várta a szakma és a sport kedvelőit a Budapest Boat Shown!
2017. február 7.
A magyar idegenforgalomban 2017 a sport éve lesz. A minőségi budapesti szálláshelyek közel száz százalékos szobafoglaltsággal számolhatnak a júliusi vizes VB, a FINA idejére, de nem sokban különbözik ettől a kép a versenyt követő hetekben sem. A hasonló sportesemények kétszeresen is pozitívan hatnak a hazai sportturizmusra: egyrészről erős imázsépítő hatásuk következtében Budapest mint desztináció felértékelődik, másrészről pedig az átlagosnál magasabb fizetőképességű vendégek érkeznek nagy számban az országba – hangsúlyozta Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója.
2017. február 1.
2016 decemberében nyitotta meg kapuit a vendégek előtt Budapest egyik legfrekventáltabb helyén a Eurostars Hotel Company új szállodája, az Exe Danube Budapest Hotel.
2017. január 31.
A Hilton szállodavállalattal kötött franchise-megállapodás keretében 2018 nyarán nyitja meg Hilton Garden Inn Budapest City Centre néven szállodáját az Accent Hotel Management - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2017. január 30.
Sztárok vágtak körhintát a balatoni jégbe, Nagy Ákos mázsás lángoló fahasábot emelt a magasba a jégen
2017. január 27.
Rekordévet zárt Gyula turizmusa 2016-ban, a vendégéjszakák száma, a várfürdő és a vár látogatottsága is meghaladta a korábbi adatokat.
2017. január 26.
Szövetséget hoztak létre a rövid távon, szálláshely-közvetítő oldalakon - például az Airbnb-n - keresztül kiadott lakásokat üzemeltető cégek, a szervezetet hamarosan bejegyzi a bíróság. A Felelős Rövid Távú Lakáskiadók Szövetsége önszabályozó testületként működik majd, és keresi a kapcsolatot a törvényhozókkal is a szabályok ésszerű, előremutató alakítása érdekében - mondta Rege Mihály, a szövetség egyik elnökségi tagja az MTI-nek.
2017. január 25.
A Library Hotel Collection szállodalánc kötelékébe tartozó budapesti hotel első helyen végzett egy rangos New Yorkii versenyen, a Tripadvisor Travelers' Choice Awards-on.
2017. január 11.
Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése - mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
2017. január 9.
Mintegy 4,5 milliárd forintból, a települési operatív program (TOP) keretéből valósulhat meg idén egyebek közt a Helikon park rekonstrukciója, az egykori sörfőzde épületének felújítása, illetve a városi strand fejlesztése Keszthelyen, ahol a balatoni fejlesztési program részeként elektromos buszok is forgalomba állhatnak.
2017. január 5.
Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg - mondta el a Zala megyei település polgármestere az MTI-nek.
Legújabb hírek